February 14, 2012 3 Oc, 3 Zac, 8 Manik |
Dratzo! Visszatérünk! Sok minden történik a szeretet és románc ezen napján világotokban a színfalak mögött. A keleti és nyugati titkos szent társaságok összejöttek, hogy felállítsanak egy tervet a fő kormányok leváltására bolygótokon. Mint azt tudjátok, a legkritikusabb váltás a tényleges amerikai rezsim. Ez az illegális vállalat vezeti Amerikát hivatalosan az amerikai polgárháború vége óta, és elsődleges célja volt a fő bankár családok létrehozása, és azok közeli szövetségeseinek támadhatatlan hatalmi pozícióba juttatására. Lincoln óta minden elnöknek be kellett hódolnia ezen bajkeverők napirendjének, mely alárendeli az amerikai és a külföldi politikát az ő összes szeszélyüknek. Az amerikai demokráciának ez az eltérítése hatalmas korrupcióval, megvesztegetéssel, és alkalmanként időszerű gyilkosságokkal volt támogatva. Ez a szégyentelen bűnözés most a végéhez ér, és elsődleges célja a gondviselő kormányoknak a radikális átalakítás. Az árnyak mögött megbúvó báb-mestereket le kell tartóztatni, és nyilvánosan börtönbe kell juttatni, és az elkövetkező pereik fel fogják fedni az emberiséggel való hitszegő terveik valódi kiterjedését.
A jelenlegi elgondolás az, hogy az átmeneti kormányzásnak hídként kell szolgálnia a jelenlegi válság-üldözte világ és létrejövő galaktikus társadalmatok építőkövei között. Részletes megbeszéléseket tartottunk azokkal, akik végre fogják hajtani ennek az új kormányzásnak a vezetését, mivel nagyon érdekelt minket, hogyan szándékoznak bevezetni azt a sok programot, melyek beindítják amit hajdanán Amerika új vezetői jelentettek be. Elképesztő mennyiségű dokumentum haladt át közöttünk az elmúlt néhány héten. A legfontosabb érdeklődésünk az, hogy miképpen fogják hivatalosan végrehajtani a bejelentésre kerülő elsöprő fontosságú fő ügyeket. A saját széleskörű tudásunk alapján megkonzultáltuk velük, és fel is állítottunk egy dátumot a teljes közzétételre, amikor is szándékunkban áll bemutatni magunkat nektek. Ezen új kormányok kiemelkedése és a közzététel között, nagyban meg kívánjuk növelni űrhajóink nappali látványát, és elő kívánunk készíteni titeket arra, hogy mit kell tenni magán a közzétételi napon.
Gondosan áttekintettük, ahogyan küldetésünk változott azóta, hogy először a naprendszeretekbe értünk az 1991-es gregoriánus év nyarán. A következő két évtized folyamán, néztük ahogyan ez a művelet átalakul a jelenlegi szituációvá, melyben mindannyian osztozunk. Először a Mennyország látszólag homályos útmutatást adott nekünk, ami aztán specifikus mandátumokká alakult át, melyek lehetővé tették számunkra, hogy kapcsolatba lépjünk nem csak az Agarthaiakkal, hanem egy felszíni emberekből álló vegyes csoporttal is, amit mi Földi szövetségeseinknek hívunk. Ez a csoport most úgy tűnik átkonfigurálja magát még egy halom kisebb csoportra, és úgy döntöttünk, hogy a Felemelkedett Mesteri irányultságú titkos szent társaságokra fokuszálunk. Ez a sok titkos társaság egy Felemelkedett Mesterek általi átfogó terv részét képezte, hogy segítsenek a Mennyországnak megoldani a teljes tudatosságba való visszatéréseteket. Ezeknek a titkos társaságoknak megvannak azok az anyagi és spirituális erőforrásaik is, melyek ahhoz kellenek, hogy lássuk ezt a feladatot sikeres végkifejletre jutni.
Együtt most elvégezzük a végső "csűrés-csavarást", hogy közös tervünk térdre kényszerítse a sötét összeesküvést, és kiszabadítsunk titeket abból az elképzelhetetlen rabszolgaságból, ami részét képezte a sötétség az irányú terveinek, hogy megkerülje az Anunnaki uralkodása kezdetén, közel 13 évezreddel ezelőtt megkötött megállapodásokat. A Galaktikus Föderáció, képességeit felhasználva állítja le ezeket a terveket, és helyettük eltávolítja úgy ezeket az árulókat, hogy többé ne zavarjanak bele a világotok számára a Mennyország által kibocsátott mandátumokba. Gaia megfigyeli mindezt, és felettébb boldog, hogy akik további hulladékokat akartak ráhelyezni, megkapják megérdemelt sorsukat. Az a kétszínű gazdasági rendszer, amit ezek a sötétek agyaltak ki, óriási gazdagsággal látta el őket, a bolygót pedig majdnem csődbe juttatta. Ez a struktúra fel lesz oszlatva, és egy új, átláthatóságon és jóléten alapuló kerül a helyébe. Valójában az első lépései ennek a projektnek már készek. A következő lépés az, hogy elkezdik nyíltan hatalomra juttatni az ideiglenes kormányzást.
Sok Áldás! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Örömmel jövünk! Örömmel jövünk! A Teremtő Békéje és Áldása ragyog rátok. Közelebb kerülünk a végső mozzanatokhoz ebben a közel 13 évezrede tartó végjátékban. Társaink azon a ponton vannak, ahol egy új valóság érhető el mindenki számára. A következő pillanatok annak a végkifejletnek lesznek szentelve, amivel végre-valahára ledöntik a sötétséget gőgös hatalmi pozíciójából. Ne ti magatok ítélkezzetek ezen sötét nők és férfiak felett! Hagyjátok ezt a szent faladatot a Mennyországra. Ott azok, akik mindannyiótok életeit figyelemmel követik, tudják mi a helyénvaló ezen egyének számára, akik oly könnyedén kihasználtak titeket és visszatartottak attól, hogy elérjétek teljes potenciálotokat. Néhányan közületek már elértek hozzánk hasonló tudatossági szintet és halhatatlanságot. Ez az adomány ki lesz terjesztve mindenkire, de először lennie kell egy nagy felébredésnek, ami egy új kozmikus valóságba költöztet titeket. Ennek kell a Földanya iránti fogadalmatok nagy megújítása idejének lenni!
Régen ezelőtt, amikor elsőként lett engedélyezve ennek a csodás birodalomnak a benépesítése, az emberiség szent fogadalmat tett Gaia és az ő Spirituális Hierarchiája iránt, hogy gondoskodik róla, fenntartja, és biztosítja a sok ökoszisztémájának virágzását. Amint felveszitek a kapcsolatot a ti teljes tudatosságú Énjeitekkel, az annak is az ideje lesz, hogy tiszteljétek és óvjátok az Élet azon nagy diverzitását, mely osztozik ezen a világon veletek. A Szellem sokat juttat számotokra, engedélyezheti, hogy újra meglássátok kik vagytok valójában, és aztán megmutatja nektek, hogyan lehet a lehető legjobban Gaia-t olyan virágzóvá tenni ismét, mint a távoli múltban volt. Birtokotokban van az a technológia és Isteni Akarat, mely gyorsan megváltoztatja birodalmatok alapvető megjelenését. Ezek a nagy feladatok a tiétek, amint a sötétség rabigáját kiemelik Létezésetekből! Ezeket a dolgokat együtt fogjuk végezni, egy teljesen új időt hozva mindannyiunk számára!
Ahogy együtt dolgozunk spirituális és űrcsaládjainkkal, helyre fogjuk állítani Gaia-t abba a paradicsomba, ami ő hajdanán, Lemúria idejében volt. Áldottak vagyunk a Teremtő által, mert nekünk kell feléleszteni ezt a szépséges bolygót, és folytatni kell utunkat, hogy kibontakoztassuk Isten akaratát a fizikaiság ezen aspektusában. Ti, egyénileg és kollektíven, megérzitek a teljes tudatosság jelentésének végtelenségét. Egy nagy felelősséget kaptok, és ez csupán a kezdet. Mi Felemelkedett Mesterek, ebben a mérhetetlen isteni szolgálatban töltöttük időnket, ami most kibővül, hogy magába foglaljon mindegyikőtöket is, amint visszaalakultatok teljes tudatosságú Lényekké. A feladatunk akkor az, hogy felügyeljük mindazt amit mindannyiunknak tenni kell. Ezek a feladatok ez elsők a sok közül, melyek egy új csillag-nemzet kiemelkedéséhez vezetnek, egy olyanhoz, ami ezt a galaxist a Fény, Szeretet, és Isteni Szolgálat korszakába vezeti.
Ma megbeszélésünket a teljes tudatosságba vezető utazásotokról folytattuk. Gaia nagyon is készen áll, hogy egy teljes tudatosságú Lénnyé változtassa önmagát. Végül, mi emberekként, isteni szolgálatban járjuk ezt a galaxist, hogy kibontakoztassuk a Teremtő isteni tervének bámulatos szépségét. Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)
Website: Planetary Activation Organization
Fordítás: Földi Mennyország
Dear Readers,
We are looking for new translators English-Polish and English-Slovakian, for Sheldan Nidle’s messages.
We are a team of translators from all over the world (more than 100 people for 24 languages) that wants to spread messages of Unconditional Love and Spirit Light as far and wide as possible.
Would you like to join us? Please send an email to one of the Coordinators of this team,
and we’ll get back to you. Please understand that we are looking for native speakers (target language) to keep quality standards as high as possible.
http://spirit-messages.blogspot.com/ – SPANISH
http://sheldaninswedish.blogspot.com/ – SWEDISH
http://www.oneness-web.jp/pao/index.htm - JAPANESE
http://www.costanza2003.org/ – ITALIANO
http://www.unitynet.nl/ -NEDERLANDS
http://paorg.sweb.cz/ - CZECH
http://sheldannidlefg.blogspot.com/ - BRASIL
http://gfsheldancroatia.blogspot.com/ - CROATIAN
http://gfsnpolish.blogspot.com/ - POLISH
http://gfsnslovensky.com/ - SLOVAKIAN
http://gfsnkorean.com/ - KOREAN
http://sheldaninromanian.blogspot.com/ - ROMANIAN
http://sheldannidleslovenian.blogspot.com/ – SLOVENIAN - NEW
Originals and translations of Galactic Messages available at
Every Monday night from 8 to 8:55 pm
channelings and related matters are being discussed on First Contact Radio.
The show is hosted by Dutch Lightworker Maarten Horst and is presented in English.
No comments:
Post a Comment